A horoszkóp elkészítése

Ha az idővel kapcsolatos tudnivalókon átrágta magát az olvasó, igazán megérdemli, hogy végül megtudja eddigi szenvedéseinek okát és értelmét. Nos, az ok egyszerű: Egy-egy esemény időpontja (például egy ember születésének ideje) általában a hétköznapi időszámítás szerint kerül feljegyzésre, így kerül az asztrológushoz is; míg a planéták helyzete a csillagászok által kiszámítva, következésképpen csillagászíti idő szerint feltüntetve szerepelnek az efemeridákban. Ezért át kell számolnunk a hétköznapi időt csillagászati időre hogy a planéták helyzetét az adott időpontra kiszámolhassuk; mégpedig nem csak azt, hogy hol állnak az ekliptikai koordinátarendszer szerint, hiszen az a Föld minden pontjából nézve ugyanaz lenne, hanem azt is, hogy az adott hely horizontján milyen pozícióban látszanak; vagy, más szóval, hogy a planéták mely asztrológiai házakba esnek az adott horoszkópban.

Megtehettem volna, hogy az eddigi ismeretek közlése nélkül, vagy csak nagy vonalú közlése után, egyszerűen leírom ennek a számításnak a mechanikus módszerét. Ezt az alábbi okok miatt nem tettem:

Ezek után lássuk a gyakorlati tennivalókat.