Összefoglalva és összegezve az eddigieket, megállapíthatjuk, hogy az asztrológia legjelentősebb égi főköre az Ekliptika, amely a Nap éves haladása és a csillagképek alapján 12 részre, az aktuális megfigyelési helyhez tartozó látóhatárral alkotott metszéspontok alapján pedig 4 részre osztható fel.

Az utóbbi felosztást az asztrológusok, a legősibb idők kivételével, nem érezték teljesnek. Úgy gondolták, hogy ha az Ekliptika elsődleges felosztása, a csillagképekkel való analógiának megfelelően, 12 részre osztja azt, akkor a másodlagos felosztásnak pedig az elsődlegessel való analógiában kell lennie, és az Ekliptikának ugyancsak 12 részre való felosztását kell eredményeznie. Az elgondolás annak ellenére helytállónak bizonyult, hogy magának a felosztásnak a mikéntjében a mai napig nincs teljesen egységes álláspont az asztrológusok között. Hogy ez mire vezethető vissza és miként lehetnek ennek ellenére helytállóak a különböző felosztási módszerek, erre a maga helyén visszatérünk, itt csak a geometriai értelemben vett érthetőségre törekszünk.

Mint az már az eddigiekből kiderülhetett az olvasó számára, ennek a bizonyos másodlagos felosztásnak az eredményeként megkapott 12 ekliptikai szakaszt nevezzük az asztrológiában házaknak. Ahogyan az ekliptikai jelek analógiában állnak az egyes csillagképekkel, úgy a házak is az egyes jelekkel, de, természetesen, nem azonosak velük.

Az egyes felosztási módszerek - házrendszerek - ismertetése előtt tekintsük át az alábbi ábrán az eddig megismert főköröket és fő metszéspontokat. Ez a későbbi, jobb megértést segíteni fogja. A házrendszerek ismertetése a teljesség igénye nélkül történik, valamennyi bemutatása egy külön könyv témája lehetne; itt most csak a legismertebbek bemutatására szorítkozunk.

A felosztás során a kapott ekliptikai pontokat, a négy kentrával együtt, házsarkaknak nevezzük.

Megjegyzendő még, hogy az Ekliptikának mind az elsődleges mind a másodlagos felosztását eredményező művelet eredeti célja az Éggömb, az "égi szférák" felosztása volt, ezért történt főkörökkel; ennek megfelelően fogjuk az alábbiakban szemléltetni az egyes házrendszereket is.

Alcabitius az Egyenlítőre merőleges főköröket vezet át a négy kentrán, így megkapja ezek egyenlítői vetületét. Az így kapott egyenlítői szakaszokat 3-3 egyenlő részre osztja.

Az osztáspontokon újabb, Egyenlítőre merőleges főköröket vezet át, ezzel 12 részre osztva az Éggömböt.

Enek a házrendszernek a szemléletmódja - mivel kiszámításában csak az Egyenlítőre támaszkodik - tisztán időbelinek tekinthető.

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy bár ezt a házrendszert Alcabitus nevéhez kötik, de már jóval őelőtte ismert volt. Egyes régészeti leletek alapján feltehető, hogy ez a legrégebben használt házrendszer. Rendkívüli előnye, hogy asztrolábium használatával a házcsúcsok megállapítása nem igényel bonyolult számításokat, hanem arról, fejben is elvégezhető matematikai műveletek után, közvetlenül leolvasható.

Nevéhez a lehető legegyszerűbb elgondolás fűzödik; vegyük a sarkallatos pontok közötti ekliptikai íveket, és osszuk fel mindegyiket 3-3 egyenlő ívre.

Az így kapott ekliptikai pontokon az Ekliptikára merőleges főköröket állítva kapjuk meg az Éggömb keresett felosztását.

Ez a felosztás a mai gyakorlatban talán a legkevésbé használt. Szemléletmódja az asztrológia két legfontosabb alapfogalma közül - tér illetve idő - egyikhez sem köthető, hiszen a közbeeső (a kentrákon kívüli) házsarkak kiszámolása nem köthető szorosan sem az Egyenlítőhöz, amely az időbeliséget, sem a horizonthoz, amely a térbeliséget képviselné. (Bár megjegyzendő, hogy filozófiai értelemben az Ekliptika képviseli az Ideák Világát, amelyet az anyagi világ tükröz.)

A teljesség kedvéért mindenképpen meg kell említenünk, hogy ez az elgondolás, mint írtuk, Porphyrius nevéhez kötődik, azonban ő maga nem ezt a házrendszert írta le, ez a rendszer az ő leírása téves értelmezésének vagy talán egyszerűsítésének eredménye. Porphyrius eredetileg nem az Ekliptikát, hanem az Egyenlítőt osztotta fel egyenlő részekre. (Az információt köszönöm Csörgő Zoltán asztrológus kollégámnak.) Arra nézve, hogy ezt hogyan tette, és hogyan vetítette fel a kapott egyenlítői pontokat az Ekliptikára, sajnos nem találtam korrekt geometriai leírást. Voith Péter Asztrológiai Praktikumában (Budapest, 1998. október) található leírás szerint: "A házak minden kvadránsban egyenlőek és az Ekliptikára vannak kivetítve. Attól függően, hogy mekkora az Asc. és az MC. távolsága, a nagy kvadránsok három nagy házat, a kis kvadránsok három egyenlő kis házat tartalmaznak." Ennek alapján arra lehet következtni, hogy Porphyrius valójában az Alcabitusi házrendszert írta le. Mivel az így kapott házcsúcsok maximum néhány fokos eltéréssel megegyeznek az Ekliptika direkt felosztásával kapott házcsúcsokkal, eredeti leírása későbbi "egyszerűsítés" áldozatául eshetett.

Campanus nem az Ekliptikát, hanem az Első Vertikálist osztja fel, mégpedig 12 egyenlő részre.

Az így kapott pontokon olyan főköröket fektet át, amelyek áthaladnak a Horizont és a Meridián metszéspontjain (a megfigyelő Észak- és Délpontjain) is.

A keresett házcsúcsokat a felvett főkörök és az Ekliptika metszéspontjai adják meg.

Ez a házrendszer teljes egészében a horizontális koordinátarendszer elemeihez kötődik, így tisztán térszemléletűnek tekinthető.

Regiomontanus nem az Első Vertikálist, hanem az Egyenlítőt osztja fel 12 részre.

A keresett házcsúcsokat itt is a felvett főkörök és az Ekliptika metszéspontjai adják meg.

Ezzel Regiomontanus továbbfejleszti Campanus házrendszerét és olyan házrendszert alkot, amely vegyes tér- és időszemléletű, akár azt is mondhatnánk, hogy szerves egységbe köti vele a teret és az időt. Ezt a házrendszert igen sokáig és igen sokan alkalmazták, köztük olyan nagy nevű asztrológusok mint Morin és Lilly.

Placidus teljes egészében elveti azt a szemléletet, hogy a házsarkak meghatározását főkörök segítségével szükséges meghatározni. Az alábbi eljárást alkalmazza: Veszi a Horizont és a Meridián között húzódó, az Egyenlítővel párhuzamos valamennyi gömbi kört (ezek már nem gömbi főkörök). Ezeknek a Horizont és a Meridián között húzódó részeit 3-3 egyenlő részre osztja. Az összes osztáspont egy-egy ívet ad ki az Éggömb felületén, és ahol ezen ívek metszik az Ekliptikát, ott vannak a keresett házcsúcsok.

Az alábbi ábrán, a túlzsúfoltságot kerülendő, csak a Horizont keleti és a Meridián déli része közti ívek harmadolása látható.

Az Egyenlítővel párhuzamos ívek valójában ugyanazok az ívek, amelyeket egy-egy csillag látszólagosan megtesz az égen, az adott megfigyelési pontból tekintve, miközben a Föld elfordul. Egy ilyen ív harmadolása voltaképpen a megtételéhez szükséges idő harmadolását jelenti, így kijelenthetjük, hogy Placidus házrendszere elsősorban időszemléletű. A legtöbb asztrológus tisztán időszemléletűnek tekinti, ezt a véleményt azonban én magam nem osztom, hiszen a házcsúcsok e rendszer szerinti kiszámításához figyelembe kell venni a horizontális koordinátarendszert is; ezért én magam elsősorban idő- másodsorban térszemléletű házrendszernek tartom.

Vitathatatlan, hogy Placidus rendszerének komoly hiányosságai vannak, melyek miatt megszületése után igen erőteljes támadásoknak volt kitéve. Egyrészt, miként az ábrából is látható, nem alkalmazható az Éggömb egészére; nem minden, az Egyenlítővel párhuzamos gömbi kör metszi a Horizontot és a Meridiánt is, így a felosztás "felfelé" nyitott marad - ez azonban az asztrológiai gyakorlatban nem okoz gondot, mert abban csak a kiszámolt ívek és az Ekliptika metszéspontjai bírnak jelentőséggel. Másrészt ellene hozzák fel azt is, hogy a 60. szélességi fokon túl rendkívül aránytalanná válnak a vele számított házak - ezzel szemben azt említhetjük meg, hogy ez igaz minden létező és lehetséges házrendszerre is, hiszen a Sarkkörök közelében már a Kentrák kiszámítása is problematikussá válik; oly mértékben közelítik meg egymást illetve távolodnak el egymástól, hogy még egymásba is csúszhatnak. Ez tehát nem csak ennek a rendszernek a hibája. Mindezekkel szemben viszont Placidus rendszere vitán felül a legtöbbet használt és a legtöbb eredménnyel biztató házrendszer. Nem véletlen, hogy manapság a legtöbb asztrológus ezt használja. Időnként mefogalmazódnak kemény ellenvélemények is (Pl.: A Magyar Efemerida, 2003., 44. oldal: "Népszerűségét semmi sem indokolja."), a házrendszer használatával kapott eredmények azonban önmagukért beszélnek.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség van ennyiféle házrendszerre, illetve, ha úgyis van egy, amelyik, használhatósága okán, a legszélesebb körben elterjedt, nem "hibás-e", tehát fölösleges a többi? A válaszhoz először is azt kell tudni, hogy az asztrológiai házak segítségével az emberi sorsot lehet szemügyre venni, ezt pedig ezerféle szemszögből meg lehet tenni; megnézhetjük, mi az, ami a külső események hatására következik be egy ember életében, megnézhetjük, mi az, ami a saját cselekedeteinek eredménye, mi az, ami egy-egy cselekvés megtételére készteti, és így tovább. Ennek megfelelően, minden házrendszer egy-egy szemléletmódot képez le, ahogyan az ember sorsára tekinthetünk. E helyütt ez további részletezést nem kíván, csupán az jegyezhető még meg, hogy a legtöbbet használt, Placidus-féle házrendszer, úgy tűnik, a legkézzelfoghatóbb, hétköznapi-anyagi szinten adja vissza azt, ami az egyes embert a sorsában éri, valamint azt, hogy milyen lehetőségek között, milyen eszközökkel milyen eredményeket érhet el a saját tettei által. (Más megközelítésben úgy is mondhatnám, hogy Placidus rendszere írja le leginkább az ember és a "világi" világ közötti lehetséges kölcsönhatásokat, amelyet az egyén a legközvetlenebbül, a saját bőrén érez, és ezen értelmezésben mutatja meg leginkább a szabad akarat lehetőségeit és korlátait.)