Mint azt már jelen könyv legelején leszögeztük, az asztrológia alapvetően az idő minőségének meghatározásával foglalkozik, amit az égbolt objektumainak egymáshoz és a Földhöz, illetőleg az adott megfigyelési ponthoz viszonyított helyzete alapján tesz meg, lett légyen szó egyetlen pillanatról vagy egy időszakaszról - utóbbi esetben természetesen figyelembe veszi ezen objektumok mozgását is.

Ha valaminek a minőségét meg akarjuk állapítani, akkor nyilvánvaló, hogy valamiféle minőséget eleve tulajdonítanunk kell azoknak az objektumoknak, amelyek alapján ezt megtesszük, illetve, hogy ezen objektumok minőségeit eleve pontosan ismernünk kell. Azt azonban már szintén leszögeztük, hogy ezek a minőségek, éppen azért, mert minőségek, nem mennyiségileg meghatározható tulajdonságai az adott objektumoknak. Ha egy példával szemléltetni akarjuk ezt a kijelentést, akkor képzeljünk magunk elé egy embert, és soroljuk fel a mennyiségileg megmérhető tulajdonságait: olyan dolgokat fogunk mondani, mint pl. magassága, súlya, szeme vagy haja színe, derékbősége, és a többi. Ezek azonban semmit sem árulnak el abból, hogy ez az ember jószívű-e v agy sem, családszerető-e vagy inkább magányos farkas, érzelmes-e vagy racionális, érzékeny-e vagy érzéketlen, és így tovább. Az asztrológia által vizsgált égi objektumoknak sem a tömege, távolsága, ásványi összetétele fontos az idő minőségének meghatározásakor, hanem az ezen kívüli tulajdonságai, amelyek úgy viszonyulnak az adott objektumhoz, mint az emberhez a jelleme. (Tudom, ellen lehetne vetni, hogy az égi objektumoknak nincs jelleme, de egyrészt nem állítottuk e helyütt, hogy valóban lenne, hanem csak annyit mondtunk, hogy olyan tulajdonságai vannak, amelyek olyan viszonyban vannak vele, mint az emberrel a jelleme - vagyis minőségük van - másrészt ezzel az ellenvetéssel eleve vitába is lehetne szállni, de ez nem tartozna ennek a könyvnek a kerettei közé.)

Természetesen felmerül a kérdés, hogy maguknak az égi objektumoknak a jellemzőit hogyan határozták meg a régmúlt idők asztrológusai? A hosszas fejtegetéseket és filozófiai eszmefuttatásokat kerülendő, elégedjünk meg egyelőre annyival, hogy az idő minőségének és az égi objektumok helyzetének évszázados megfigyeléséből és egymással való összevetéséből következtethettek rá (mint egy évszázadokig tartó "mastermind"-játékban), amit aztán a további megfigyelések próbakövén csiszoltak tovább. Számunkra most sokkal fontosabb az eredmény, amelyhez így eljutottak, illetve a kiindulópont, amelynek alapján ezt megtehették. Ez a kiindulópont a maitól gyökeresen különböző, archaikus szemléletmód, amit ma "függőleges világképnek" vagy "analógiás gondolkodásnak" nevezünk. Ennek lényegét körülbelül úgy lehetne megragadni, hogy egymáshoz tartozóknak, "egy csoportnak" tekintjük mindazon égi és földi objektumokat, amelyeknek valamely közös tulajdonságuk van; amennyiben pedig ez a tulajdonság valamely égi objektumnak jellemzően a sajátja, úgy ezt az objektumot mint a tulajdonság szimbólumát használjuk. Ennek a gondolkodásnak a nyomai a mai napig fennmaradtak, hiszen még manapság is mondjuk a lobbanékony, harcias, tettrekész, netán hirtelen felfortyanó emberekre, hogy "marsikusak", vagy a szép, kedves, elbájoló nőkre, hogy "vénusziak". Nem csinálunk ilyenkor mást, mint azt, hogy a világ jelenségeinek "jellembeli", azaz minőségbeli, lényegi hasonlóságaira irányítjuk a figyelmünket, a manapság általános, racionális, mennyiségi alapú szemléletünk helyett. Ezt, természetesen, nem csak az égi objektumokból kiindulva tehetjük meg, hanem akár a növényekből, állatokból, ásványokból is, ám sok-sok évi megfigyelés és vizsgálódás után mindenképpen oda jutnánk el, hogy a világ minden dolgában ugyanaz a néhány alaptulajdonság keveredik, lelhető fel, és kombinálódik minden esetben, egyedi módon, és köt össze egymással növényt, állatot, ásványt, égitestet és embert. Ezeket az összefüggéseket az asztrológia az égi objektumokból kiindulva, a maga sajátos szimbólumrendszerével írja le. Igazságtartamának záloga ezért - többek között - az asztrológia működőképessége, amit az olvasó a könyv végére maga is meg fog tapasztalni; látni fogja, hogy az asztrológiai világkép maradéktalanul képes leírni a világ jelenségeit. Ezt, ha az alapjául szolgáló analógiás gondolkodás helytelen lenne, nyilvánvalóan nem lenne képes megtenni.

A világ jelenségeinek analógiás megfigyelése végül oda vezette el az archaikus kultúrák tudósait, hogy minden minőséget vissza tudtak vezetni a 12 állatövi jegy és a 7 ősbolygó által képviseltetett minőségekre. Ezeknek további megfigyelése, vizsgálata során úgy tapasztalták, hogy négy alapvető minőség keveredik és lép kölcsönhatásba bennük, amelyeket őselemeknek neveztek el és Tűznek, Víznek, Levegőnek és Földnek hívtak illetve hívnak ma is. Már itt le kell szögeznünk, hogy az őselemeknek ezek csak elnevezései, de maguk az őselemek nem azonosak a fizikai világban megjelenő tűzzel, vízzel, földdel és levegővel. Természetesen, az elnevezések nem véletlenek; az őselemeket legkönyebben ezeken a fizikai jelenségeken keresztül lehet megérteni, lényegi tulajdonságaikat felfogni, sőt, úgy is lehet tekinteni ezeket, mint az őselemeknek, mint ideáknak a legközvetlenebb fizikai megnyilvánulásait. Azonosság azonban nincs és nem is lehet köztük.

Az őselemeket tovább vizsgálva, azok négy alapvető tulajdonságra - az ősminőségekre - bonthatók fel, amelyekből egy-egy elemben kettő-kettő kombinálódik össze. Ezeknek a nevei: Hideg, Meleg, Nedves és Száraz. Itt is le kell szögeznünk, hogy ezek csupán elnevezések, amelyeket a névadó fizikai tulajdonságokkal való analógiás hasonlóságuk miatt adtak e négy - cseppet sem fizikai jellegű - ősminőségnek. Ezen elnevezések évezredekkel ezelőtt még helytállóak voltak, a mai ember számára már kissé félrevezetőek lehetnek, ahogy ezt alább látni fogjuk. Az őselemek és ezeken keresztül az asztrológiai szimbólumok természetének megértéséhez azonban - nyilvánvalóan - mindenképpen szükséges az ősminőségek megismerése, ezért vizsgálódásainkat ezeknél fogjuk megkezdeni.